Ha néhány szóban kellene összefoglalnom az otthoni kávékészítést, akkor mindenek előtt valószínűleg azt mondanám,hogy elég vicces. És ez általában nem azt jelenti, hogy ez egy szórakoztató elfoglaltság, hanem inkább a körülményekből adódó kis kellemetlenségek tudják rendkívül komikussá tenni. Például amikor fél órán át keresed a hipermarketben a megfelelő vizet, majd merőkanállal töltöd fel az Aeropress-t egy lábasból vagy épp izomlázad lesz a kéziőrlő használatától. Persze az ember így is örül a végeredménynek, akkor is ha az épp "rettenetes" lesz, de akkor is a két kezével készítette! És persze van az ellentéte, amikor tényleg sikerült valami "elképesztőt" összehozni, amit aztán rögtön követ a kínzó kérdés: na jó, de legközelebb is ilyen lesz? Mert ha nem is jön közbe semmilyen gubanc, általában a hiányos felszerelés miatt túl sok apró változó jelenik meg, amiket nagyon nehezen tudunk csak kontrollálni, vagy rosszabb esetben észre sem vesszük őket. Ebben segít az Acaia, Pearl névre hallgató mérlege, mely telefonos szinkronizáció segítségével rögzít minden egyes kicsi lépést és még emlékeztet is minket, hogy ne felejtsük el időben ráönteni a kávénkra következő adag vizet! Persze ennek a technikának elég borsos ára van, de gondoljunk bele, mennyit spóroltunk azon, hogy egy EK43-as helyett kéziőrlőt vettünk...

Az Acaia Pearl már elérhető a Brew Bar alatti boltban, 59.900 forintért!

Comment